10. Fejezet - Emlékek felhozatala

  Éjjel 2 órakkor arra ébredtem, hogy leestem az ágyról. Nem emlékszem, hogy mit álmodtam (vagy álmodtam-e valamit), de kapkodtam a levegőt és izzadtam. Jess elég mélyen aludhatott, mivel nem ébredt fel a hangos puffanása, sem arra, hogy lelöktem a lámpát. Vissza másztam az ágyra, de nem tudtam visszaaludni, csak forgolódtam. Nyugtalan voltam, de nem tudtam, hogy miért. Á, biztos csak melegem van. Rápillantottam Jessicára, aki hangos szuszogással átfordult a másik oldalára.

  Felpattantam az ágyról, és felvettem egy rövidnadrágot, halkan kinyitottam az ajtót és zajtalan léptekkel lesuhantam a lépcsőn. Az ajtóhoz érve észrevettem, hogy valaki a hűtőben kutat. Odasopánkodtam a tettes mögé, de már az út felénél láttam, hogy Louis az. Háta mögé érve próbáltam megijeszteni egy halk "Búú"-val, ő pedig megrezzent és ijedt fejjel hátrafordult.
- Nyugi öcsi, csak én vagyok... hát te meg mit túrod a hűtőt ilyenkor? Aludnod kéne.- Mormogtam rosszallóan, ő pedig becsukta a hűtőajtót és kábán felkűszott a lépcsőn. Nahát! Alvajárt? Majd megemlítem anyunak.

Az ajtóhoz visszaérve elgondolkoztam, hogy nem is olyan régóta még utáltam itt lenni... most pedig mennyire jó itt Jessel és Dennel. Lesétáltam a partra és hanyagul ledobtam magam a homokba. Eddig fel sem tűnt, hogy itt, ezen az elhagyatott helyen, ahol ennyire kevés a fény, mennyivel több csillagot lehet látni. Nagyon szép volt, de egyedül nem élveztem annyira. Halk ajtócsukódást hallottam a házunk felől. Nem fordultam meg, gondoltam biztos Jessica ébredt fel, aki azonban leült mellém nyilvánvalóan nem Jess volt. Megfordultam és anyu aggodalmas pillantásával találkoztam. Felültem és kérdőn néztem rá, arca tele aggodalommal... talán baj történt?

- Kislányom... - Szólalt meg csendesen.

- Mi a baj, anyu? - Kérdeztem csaknem suttogva.

- Nem is tudom... Én is ezt szeretném TŐLED kérdezni... - Alaposan megnyomta a "tőled" szót.

- Semmi, mi bajom lenne? - Értetlenkedtem bambán.

- Olyan furcsa vagy mostanában... Amióta elmentél Le Reeves-be, azóta teljesen kerülöd a családodat, és mielőtt Jessica megérkezett volna állandóan egyedül mászkáltál az erdőben vagy a parton. Van valami, amit el szeretnél mondani? Talán történt valami? - Mondta figyelve a reakciómat. Arcomnak nem tudtam parancsolni, halvány mosoly terült el rajta... tényleg, mennyi mindent megváltoztatott ezen a nyaraláson a La Reeves-i látogatásom! Ekkor újra eszembe jutott az a bizonyos első találkozás, amit már milliószor újra és újra lejátszottam a fejemben. Mennyire jó volt! Anyu várakozó arccal nézett rám, ja igen, választ vár.
- Hát... öööhm... - Motyogtam nem túl nagy meggyőződéssel - Igazából nem történt semmi... érdekes.

- Valóban? - Mondta, mint aki mindenről tud.

- Igen... én csak unatkoztam és... várost néztem..

- És megismertél valakit. - Vágott közbe szerencsétlenkedésembe anyu. Megszeppenve néztem rá:

- Honnan tudod? - Kérdeztem tágra nyílt szemmel.

- Észrevettem - Kacsintott egyet.

- Hát ennyire nyilvánvaló? - Szomorkodtam és pirultam egyszerre.

- Annyira nem... - Kis szünetet hagyott majd bocsánatkérően folytatta - Na jó, nagyon meglátszik! - Somolygott. Én is elmosolyodtam.

- Na és, mi a neve? Hány éves? A közelben lakik? Van valami komoly köztetek? - Kezdte a kihallgatást anyu, de én csak nevettem rajta.

- Jaj anyu, mi ez, valami kihallgatás? 18 éves lesz augusztusban, La Reeves-ben lakik, bár most költöztek el a parthoz közelebb. - Az utolsó kérdésre nem szívesen válaszoltam és vonakodásomra ő is felfigyelt.

- Csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy értesíts, ha valami komolyabb is történt és....

- Jaaaaaaaj, anyaaaa, nee, hagyjuk ezt, légyszii! - Szakítottam meg a mondata közepén esedezve.

- Jó, de ígérd meg! - Vigyorgott arckifejezésem láttán.

- Ígérem! - Fogadtam meg, és azzal le is tudtam ezt a témát.

- Akkor ez megmagyarázza, hogy miért jöttél haza mindig olyan későn, miért botorkáltál az erdőben és a parton, anyád és apád látókörén kívül. - Kapott rajta, bár a megbántottság cseppnyi jelét sem látva rajta. Inkább a felismerés ült ki az arcára.

- Tudod, amikor én ilyen idős voltam és a szüleim elvonszoltak minket, Sissy nagynénédet és engem nyaralni, én sem lelkesedtem az egészért... nem lelkesedtem? Egyenesen utáltam az egészet. Igazi lázadó voltam, fittyet hányva a szüleim szabályaira, miszerint egyedül nem bóklászhatok a városban. Akkoriban az is nagy dolog volt, ha egy kissebb tengerpartra eljutott az ember, nemhogy egy Elesar méretűre! - A tengerre meredt, az emlékeit felidézve. Kicsit elkalandozva folytatta történetét - Elesar egy hihetetlenül gyönyörű és hatalmas tengerpart, de engem nem érdekelt, hozzád hasonlóan inkább a barátaimmal töltöttem volna azt a három hetet, amit ott, azon a tengerparton töltöttünk. Így utólag már látom, hogy hülyeség volt úgy utálnom, mert életem egyik legszebb és legizgalmasabb három hete volt! Amikor a szüleim elmentek otthonról, megragadtam az alkalmat és kiszöktem. Betegségre hivatkoztam, amikor azt mondtam, hogy nem megyek velük. Az ablkaból figyeltem, ahogy elhajtanak a kocsival én pedig izgatottan kicsíptem magam és nekivágtam felfedezni a partot. - Mintha a saját történetemet hallanám... - Készen álltam mindenre, ami csak jöhet, alig vártam, hogy ismerkedjek. A parton akkor volt valami piac féle, ruhákat, sminket, vattacukrot és mindenféle üdítőt, édességet, fagyit  lehetett venni. Vettem egy limonádét és el voltam foglalva a mellettem lévő kirakattal, nem figyeltem magam elé, mint ahogy apád sem. Egymásnak ütköztünk és a limonádé rámborult, ezzel teljesen tönkretéve a ruhámat. Zavartan néztem fel rá, ő pedig sajnálkozva bocsánatot kért és mehgívott mégegy limonádéra. Megismerkedtünk, nagyon jól elvoltunk, észre sem vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő, arra lettem figyelmes, hogy besötétedett, a szüleim pedig már rég otthon vannak és keresnek. A mobilomat otthon hagytam, nem akartam, hogy bármi is megzavarjon, ha történik valami érdekes. - Jó ötlet, nekem is eszembe juthatott volna... - Így hát nem vettem észre, hogy haza kéne mennem, csak amikor már késő volt. Ott kellett apádat hagynom és amikor hazamentem, a szüleim már a rendőröket akarták hívni, hogy eltűntem. Onnantól mindenhová magukkal cipeltek és egsy percig sem hagytak egyedül. Én nem akartalak ennyire fogni csak aggódtam érted. - Itt kicsit elakadt és ásított egyet.- Na azt hiszem elég volt mára a mesékből, menjünk vissza aludni.

  Most tűnt csak fel, hogy elkezdett hajnalodni. Felálltunk anyuval és egy pillanatra megofgta a kezemet, kissé megszorította és rámosolyogtam. Visszamentünk a házba, hogy aludjunk még pár órát. Én is elálmosodtam idő közbe, úgyhogy egyáltalán nem bántam, hogy vége a történetnek. A szobámhoz érve hallottam, ahogy Jess felnyög álmában és valami olyasmit suttog, hogy "Stel, te idióta!" . Ezért még holnap számolok vele! Befeküdtem mellé az ágyba és arrébb löktem, mert csaknem az egész helyet elfoglalta.