3. Fejezet - Minden kezdet nehéz! - Vagy mégsem?
Reggel, amikor felkeltem, meglepődve érzékeltem, hogy a Nap nem süt erősen a szemembe, helyette felhők borítják el az eget. Kinyitottam az erkély ajtót, hogy szellőzzön a szobám. A gondolataim a mai nap körül jártak. Vajon hogy fogok kiszökni? Mit mondok majd, hova megyek? Az útvonalat nem nagyon ismertem, de a kocsiban van egy térkép, azzal majd eljutok a partra... Ekkor csendes kopogást hallottam az ajtómon:
- Kicsim, felébredtél már? - Kérdezte Anyu félhangosan.
- Igen. Történ valami? - Gyanakodtam.
- Nem, csak azt akartam kérdezni, hogy velünk tartasz egy kis partfelfedező-túrában?
- Ööö... Azt hiszem inkább itthon maradok és napozok! - Ó, ez most pont jól jött! Nem kell magyarázkodnom, hogy hova megyek.
- Rendben, de vigyázz magadra, és ne menj túl messzire a háztól. - Mondta aggódóan, ahogy egy anyához illik.
- Oké, jó szórakozást Nektek! - Azzal elment.
Amint látótávolságon kívül voltak felpezsdült a vérem. Egészen feldobott a tudat, hogy ma végre társaságba megyek. Bár még csak három napja voltunk itt, Én már teljesen egyedül éreztem magamat. Ezt nem sokáig fogom bírni. Felöltöztem, a kedvenc rövidnadrágomba és a kivágott ujjatlan pólómba. Mentem mosakodni, fogat mosni, közben átgondoltam a terveimet. Ha esetleg eltévednék, a kocsiban ott a térkép. Viszek mobilt is, hátha szükségem lesz rá. Elővettem egy válltáskát, ez volt a kedvencem. Húzott szélű, virág mintás táska volt, az elején egy nagyobb masnival. Belepakoltam a mobilom, naptejet, egy kisebb pokrócot napozáshoz, és egy kis pénzt, ha megszomjaznék. Nagymamám nyakláncát erősen megszorítottam és elindultam. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem: izgalom; félelem; kalandvágy; öröm. A part mentén futólépésekben tettem meg az utat, amikor kiértem a fák és bozótok leple alól, egy város végéhez értem ki. Hát ez lenne az: La Reeves! A térképen több tengerpart is volt, én a legközelebbit válaszottam. Hát akkor sok szerencsét Nekem! Elindultam a térkép szerint egyenesen. A Nap időközben kisütött, eltűntek a felhők az égről, kellemesen égették a bőrömet a napsugarak. Egyre beljebb értem a városban, így az emberek is egyre többen lettek. Mire oda értem már dél volt. A tengerpart mesés volt, ennél szebb helyen még nem jártam és nem is fogok. A Nap erőteljesen sütött ránk, és a tengerre. A víz vakítóan kék volt, szinte beszélt hozzám, hívogatott. Azért újra megnéztem a térképet, hogy biztos jó helyen járok-e. A térkép szerint is jó helyen voltam, reményeim szerint a El Caliente tengerparton. Az a rész, ahol én voltam teljesen zsúvolt volt, de nem bántam, hisz már vágytam az emberek társaságára. Elkezdtem keresni egy helyet, ahova letelepdhetek. Nagyon sokan voltak, a szemem alig bírta felfogni mit lát. El voltam foglalva a látvánnyal, ezért nem vettem észre, hogy egy röplabda meccs kellős közepébe cseppentem bele. Mire felfogtam hol vagyok, az egyik fiú nem tudott kitérni előlem és össze ütköztünk.
- Ó, ne haragudj, mire észrevettem, hogy itt vagy nem tudtam megállni . - Mentegetőzött a fiú. Ütközés közben a földre kerültünk, Én kerültem alulra, Ő pedig fölöttem támaszkodott a kezére. Helyes arca volt, nagy kék szemei és világos barna haja. Furcsa képet vághattam, mert leesett Neki, hogy le kéne szállnia rólam - Szó szerint. Feltápászkodott, és a kezét nyújtva segített felállni.
- A nevem Daniel. De szólíts nyugodtan Den-nek. - Mutatkozott be mosolyogva.
- Ööö... Az Én nevem Stella. - Kicsit zavarban voltam. Kockás hasa volt, felzselézett haja, és széles vállai. Mintha most lépett volna le egy férfi fürdőruha fotózásról. Egyszerűen tökéletes volt. Gondolataimat Den szavai szakították meg:
- Nincs kedved beállni röplabdázni? Úgyis csak most kezdtük! - Mosolyogta.
- Hát nem is tudom... Nem nagyon játszottam még ilyet... - Feleltem szégyenlősen.
- Az nem baj, majd belejössz!
- Hát rendben. - Beálltam és körbe néztem. Én voltam az egyetlen lány a két csapatban. A többi srác hasonlóan kigyúrt volt, mint Den, de egyikük sem volt nála izmosabb és helyesebb.
Elkezdődött a játék. Minden környékbeli, aki arrafelé napozott, hangosan szurkolt és bíztatta a csapatokat. Den nagyon jól játszott, biztos régóta röplabdázik. Nem sok híján, de mi nyertük meg a játékot. 12-10-re nyertünk, abból én egy pontot sem szereztem, de amikor Den gratulált mindnekinek, hozzám is odajött, és adott egy gratula pacsit, mintha nekem is járna.
- Na, hogy tetszett? - Kérdezte azzal a gyönyörű mosolyával.
- Nem volt rossz. Mióta játszol? Mert nekem nem úgy tűnik, mintha ma kezdted volna. - Kezdtem szégyenlősen.
- Valóban nem! - Mosolyogta - Minden nyáron, majdnem minden nap itt vagyunk, és játszunk. Az egyik szerelmünk ez a sport.
- És amikor nincs nyár, akkor sportolsz valamit?
- Persze, focizom. Én vagyok a csapatkapitány! - Mondta felvágósan. - És te sportolsz valamit?
- Nem, 2 napig próbáltam szörfözni, de rájöttem, hogy nem megy és feladtam. - Vigyorogtam. Hm.. Milyen jó társaság ez a fiú. Sokkal könnyebben megy vele a kommunikáció, mint akárki mással... Pedig még csak pár perce ismerem.
- Akkor majd megtanítalak!
- Szörfözni is tudsz? Vajon miért nem lepődtem meg ezen? - Nevettem önfeledten. Ő is vigyorgott egyet, majd intett, hogy kövessem.
- Gyere! Megmutatom a várost! - Mondta, és elindult előttem. Ez jól kezdődik!