-Stella, kelj már fel! El fogunk késni!
-Louis, mégis honnan késnénk el? Autóval megyünk... Különben is, még nagyon korán van. -rápillantottam az órámra, nem is volt már olyan korán. Ezek szerint kissé elkalandoztam. Reggel 9:28... Érdekes, 7:04-től itt fekszem az ágyban és gondolkozom... Észre sem vettem, hogy közbe a nap sugarai átverődtek az ablakon és élesen a szemembe sütöttek. Hát akkor muszáj lesz felkelni.
  A fürdőszobába menet azon gondolkoztam, mit fogok csinálni ez alatt a két hét alatt. Anyukám meghitt, családias nyaralást akart, de azért egy elhagyatott sziget túlzás volt... Elég lett volna egy hotel szoba, egész nap ülhettek volna ott, csak ők, én meg a tengerparti közösséget megismerhettem volna. Biztos nagyon helyes fiúk vannak arrafelé. Milyen jó lett volna, ha valamelyik megtanít szörfözni... Na, de hagyjuk is ezt, majd lesz valami. Fogat mostam, a fogkefét és a fogkrémet egyúttal beledobáltam a bőröndbe. Fejben összegeztem hiányzik e valami a cuccaim közül... A ruháim megvannak, a laptopom be van rakva, van váltó bikinim, papucsom... De valami mintha hiányozna... Hát persze! A nyakláncom, amit még nagymamámtól kaptam anno... Mindenhol velem van. Biztonságban érzem magam vele. Gondolataim szappanbuborékját anyám hangos dübörgése pukkaszotta ki:
-Stella, könyörgöm, induljunk már!Mindneki rád vár!
-Igen Anya, 5 perc!
Gyorsan felvettem egy kényelmes rövidnadrágot, egy ujjatlan, kivágott fölsőt és egy szalmakalapot. Több órás út várt rám, egy kocsiba zárva a szüleimmel és az öcsémmel. Nem ígérkezett érdekes utazásnak. Felkaptam a nyakláncomat, a bőrönddel levágtattam a lépcsőn, egyenesen a kocsi felé vettem az irányt. Anyuék már türelmetlenül vártak.
-Na végre, azt hittük már sosem készülsz el!
-Bocsi, csak átnéztem, hogy hiányzik-e valami. De mostmár indulhatunk. -mosolyogtam.
Az úton az öcsém PSP-zett, Anyu és Apu vidám zenket hallgattak a rádióban, olykor-olykor az ő hangjuk is felcsendült valamennyi refrénnél. Én csak bámultam ki a lehúzott ablakon, a tájat figyeltem, milyen gyorsan halad el mellettünk. Milyen jó lenne, ha Jess a legjobb barátnőm is itt lenne most velem. Biztos felvidítana, és feldobná az egész nyaralást. De Ő valószínüleg ül a telefon és a laptop előtt, és várja, hogy jelentkezzek az érkezésemről. Megígértem Neki, hogy amint megérkezünk felhívom.
  Pár óra múlva anyu lelkesen felkiáltott:
-Nézzétek! Ott van! -Az öcsém azokkal a nagy kék szemeivel méregette a tájat,a partot, és a házat, amit minden bizonnyal mi bérlünk.
Hát itt volnánk.